Berlinből nagyon keveset láttak. Egyből az elnök elé mentek, a parancsért.
- Fontos feladatot bíznék magára és az embereire. – kezdett bele a katonai ruhában ülő elnök – Két megmaradt ezredből csináltunk önnek egy újat. Egyetlen egy feladat: megakadályozni egy konvoj bejutását Bécs erődjébe.
- Mit szállít a konvoj? – érdeklődött Krotinger főparancsnok.
- Fegyverek, üzemanyag. Ezzel a szakadár csoportokat akarják támogatni. Ha megakadályozzák a bejutásukat, több nappal megrövidíthetnék a keleti háborút.
- Mire számíthatunk?
- Két druhanin, legalább egy tucat Leopárd 3 tank, 2-3000 fő. – nem szépített a számokon az elnök.
- Mi mennyien leszünk? – a mérleg másik serpenyője is érdekelte.
- Az önök által zsákmányolt druhanin, két Gripen a levegőben, öt Leopárd 2 és 1230 fő. – olvasta az íróasztalra fektetett lapról a pontos számokat.
- Honnan jönnek az emberek? Melyik frontról?
- Afrikai és a keleti frontról.
- Egyiptomot elvesztettük? – hökkent meg a főparancsnok.
- Igen. Egészen a szorosig toltak vissza minket. Iraki választótanács nem segített. – mérgesedett a hangja.
- Keletieket miért hívta vissza? – gondolta végig.
- Az északi részen előretörtünk, feleslegessé váltak.
- Pihentek és vesztesek. – jegyezte meg halkan.
- Nos? – sietette őket.
- Kérnék egy pillanatot. – fordított hátat az elnöknek, és nézett szembe az embereivel – Véleményetek?
- Megtizedelhetjük őket! – jegyezte meg az egyetlen színesbőrű a csapatból.
- Jackson, jól mondja. – helyeselt Mayers.
- Belehalunk. – vont vállat a szőke hajú férfi – De kit érdekel.
- Akkor vállaljuk? – kérdezte másképp Krotinger.
- Neked hozták össze a csoportot. Szerinted ezzel mire célzott. – bökte meg az ujjával a főparancsnokot a kapitány.
- Nyert. – fordult az elnök felé, aki már mosolygott – Vállaljuk.
- Jól döntöttek. – ült le nyugodtan a székébe.
- Mikor kell lecsapnunk?
- Két nap múlva. Most indulnak, egy teherautó elviszi magukat Prága mellé, hogy a csapattal találkozzanak. A druhanin már ott van. Elég üzemanyagunk van hozzá. – mosolygott.
- Lőszer?
- Van. A zsákmányolt készlet 50%-kát kapják meg. Rakéták, gránátok és egyéb apróságok. A pontos listát megkapják. – tolt arrébb egy dossziét.
- Értem, uram! – tisztelgett.
- Rendben. Indulás 10 perc múlva! Leléphetnek! – állt fel, kerülte meg gyorsan az asztalát és nyújtott kezet – Sok sikert, tábornok.
- Köszönöm uram! – nem lepődött az előléptetésén Krotinger.
- A papírokat megkapja, a többivel együtt. Sok sikert. – búcsúzott el az elnök.
- Köszönjük uram! – fordult meg, és távozott elsőként a szobából.
Már a teherautón ültek és a frissen kinevezett tábornokot faggatták:
- Uram a csillagait mikor kapja meg? – kérdezett elsőként a kapitány.
- Már nálam vannak! – ütögette meg a bal felső zsebét Krotinger.
- Mikor adták át? – nézett rá mellőle Mayers.
- Legalább 7 éve. – nem nézett fel a papírok közül.
- Hét éve? – lepte meg a válasszal.
- A háború elején parancs megtagadásért elvették tőle, a hadbíróság lefokozta. – válaszolt a tábornok helyett a parancsnok.
- Ezt nem tudtam. Mi volt az ok? – kérdezte szinte azonnal – Ha lehet tudni. – tette hozzá a kínos másodpercekkel után.
- Megtudhatod. – fordult Mayers felé – Az első vonalban voltunk, szemben egy 2 méter magas fallal. Mindenhonnan fegyverek figyeltek ránk. Én visszavonulót rendeltem el, a totális öngyilkossággal szembe. Persze, ez feljebb nem tetszett és megbuktattak. Azóta nem vezényelnek az első vonalba, mindig takarítunk.
- Azt észrevettem, hogy takarítunk. – próbálta lezárni Mayers a beszélgetést.
- Öt nappal később 40 000 ember veszett oda a falakon. – vette elő a csillagokat a zsebéből.
