Sándor hazafelé tartott a menetrendszerinti távolsági buszon, ami a megyeszékhelyre vitte fel. A barátnőjénél töltötte a hétvégét, de neki másnap dolgoznia kellett. Este 11 órakor csak kilencen utaztak a buszon, a vezetővel együtt. A sofőrt ismerte, hiszen ezzel a busszal járt rendszeresen haza. Középtájon ült, fülében az MP3-lejátszója szolgáltatta a zenét. Nem szeretett aludni a buszon, viszont a hétvége annyira kimerítő volt a barátnőjével, hogy néha nagyokat pislogott.
Az út kanyargós és ősszel pedig a falevelek miatt, veszélyesen csúszós. Egész délután esett az eső. A sötét tájat figyelte Sándor, miközben Robbie Williams egyik számát hallgatta. Hűvösebbé vált a levegő a buszon, a leheletét is látta, az ablak pedig bepárásodott attól. Ezt követő másodpercben, az egyik jobb kanyarnál a busz megcsúszott, keresztbe fordult az úttesten és a szemközti szalagkorlátot áttörve a szakadékba hajtott.
Az utasok, kapaszkodni és kiáltozni kezdtek. A busz orral előre a szakadékba tartott, mikor minden megállt. Nem mozdultak, nem estek előre, de a hangzavar is abba maradt. Sándor csak a szemét tudta mozgatni. Fényesség jelent meg a busz orránál, majd a fénypont átjött egyenesen a szélvédőn. A sofőr keze alatt hozzáért a pont az ajtónyitó gombhoz, és az első ajtó kinyílt.
Egy fekete ruhás alak lépett be a kinyitott ajtón. Búvárruhára hasonlító öltözeten, két tárgy vonzotta a tekintetet. Az egyik a mellkason lévő embléma, mely kerek és fényes, a szélei pedig a szivárvány színeit váltogatta. A másik az oldalt látható fegyver alakú tárgy.
- Megint elkéstünk Nuk. – szólalt meg a fekete búvárruhás alak.
- Nem stabilizáltad eléggé az idő alagutat. – a hang forrása a fehér fény volt.
- Majd a központban egyeztetünk. Hol van, akit keresünk? – nézett Sándor felé az alak.
- Itt. – repült Sándor szeme elé a fehér fény.
Közelebbről szemügyre vehette: dió nagyságú, kerek dolog. A széleiből kiinduló szálak bocsátották ki a fehérséget. A gömb belsejében lévő anyag úgy mozgott, mintha valami folyadék lenne.
- Üdvözlöm. Magát most elszállítjuk. – beszélt a búvárruhás alak hozzá.
Sándor a szemével cikázott idegesen össze-vissza. Hiába próbálta megmozdítani a karját, nem sikerült neki. A búvárruhás alak elővette a fegyver alakú tárgyat az oldaláról, és Sándorra fogta.
- Nyugodjon meg. Nem esik bántódása! – nyugtatta meg, majd meghúzta a ravaszt.
A fegyver elejéből egy sárga sugár csapott ki. Körbe vette Sándor testét, és innentől kezdve mindent sárgán látott.
Megfigyelhette, ahogy a fehér folt körbe forog, és zöldes színű örvényt hozott létre a semmiből. Az alak a sugár segítségével, kihúzta az ülések közül, és az örvénybe irányította.
Eltűnt minden, nem látott semmit csak feketeséget. Percekkel később, háttal zuhant ki egy padlóra. Egy csinos nő arc mosolygott rá. Sándor most már tudott mozogni. Felállt a nő segítségével.
- Hol vagyok? – kérdezte zavartan.
- Üdvözlöm. Ez itt a Kentron. Jöjjön velem. A nevem: Sandra. – a nő hangja lágy volt, karon fogta a férfit és kivezette az ezüstösen csillogó szobából.
- Mi ez a hely? – kíváncsiskodott tovább.
- Kentron űrállomás a Mars bolygó körül. – sétáltak a folyosón.
- Mit akarnak tőlem? – szabadult a nő karjai közül.
- Tudást. – felelte a lágy hangján, és kinyitott egy ajtót a falnál – Jöjjön. – invitálta befelé.
Sándor nem tudott ellenállni a nőnek és bement a szobába. Ahol egy szék fogadta, előtte egy kivetítő.
- Üljön le. – utasította szépen.
Sándor engedelmeskedett. Elhelyezkedett, a két kezét önkénytelenül is a karfára tette, és abban a pillanatban kattant mindkét karján egy-egy szorító gyűrű.
Eközben a fal túl oldalán, egy szobába belépett a buszban megjelenő alak.
- Jelentésem, uram! – tisztelgett a bent lévő embernek.
- Összefoglalná? – nézte a dossziét, amit az asztalára raktak a következő volt rá írva: „ 2167. augusztus 14. 13:56 ; Kentron űrállomás, Mars ; Küldetés szám: #234522 – 2007. október 3. Föld”.
- Nuk irányítóval bemértük a célszemélyt és elraboltuk. Gondot nem okozott. Elméje ép maradt.
- Többi személy? – vonta fel a szemöldökét.
- Meghaltak, ahogy kell. – bólintott.
- Rendben. Szép munka volt. Tovább harcolhatunk. Leléphet.
- Köszönöm, uram. – fordult meg és távozott.
Az újságok a következőt írták 2007-ben:
„Tragédia 45-ös úton. Egy menetrendszerinti távolsági busz, megcsúszott a nedves úton és a szakadékba zuhant. Nyolc utas és a sofőr életüket vesztették. A tragédia okait még vizsgálják, de valószínű a sofőr hibázott.”
Párnappal később a rendőrségen jelentették Sándor eltűnését. Eltűntnek nyilvánították 2 nappal később.
