- Támadás! – kiáltotta a parancsnok, teli torokból. Mire a katonái egyként ugrottak ki a lövészárokból, semmibe véve a golyó és lézer záport, ami fogadta őket. A parancsnok rohant legelöl és lőtte az ellenséget. A 30m-es futás után elérték a szemközti lövészárkot, amibe azonnal bele ugrottak. Negyven katonával lett több a lövészárok létszáma, kissé szűkösen voltak. A lőfegyverek helyett immár a kés, a kard, a puskatus, az ököl és a fej volt az igazi fegyver. Nem volt olyan balga katona, aki merészelt volna lőni is. Félóra elteltével a lövészárkot elfoglalták. A parancsnok végig rohant és felmérte a veszteségeit. Nem sokan voltak, akik komolyabban megsérültek, de ketten meghaltak és hárman a halálukon voltak.
Nem volt idejük gyászolni őket, tovább kellett haladni, mert az ellenség se pihen. Ez az egység csak az első csapás volt, nyakukon voltak a társaik, akik nem sokára megjönnek. „Tovább kell haladni!” – járt a fejében a parancsnoknak. Senki nem vitázott vele, mikor a gondolatait elkiabálta. Fegyverekben tárat cseréltek, a páncélokat megigazították és felkészültek az újabb rohamra. Még három árkot kellett elfoglalni, rövid időn belül.
- Parancs, az parancs. – mondta az egyik katona és neki feszült a falnak, hogy minél könnyebben kiugorhasson az árokból.
- Ki és futás! – kiáltotta a parancsnok ismét. Mire megint megindult a tömeg, de már kevesebben, mint 40. Az utolsó árkot már csak húszan élték meg. Egyre keservesebb harcok volta az árok ért.
Mikor az utolsó ellenséges katona feje is lehullott a testéről a parancsnok így kiáltott:
- Győzelem! – a karját magasba lendítette, mire a többi katona követte a példáját. Az öröm azonban nem tartott sokáig. A parancsnok fejét egy golyó találta el. Az eldőlés pillanatában halott volt. A katonák közül hárman ugrottak oda, de mind hárommal végzett egy-egy golyó.
A táj eltűnt, helyette csak egy fekete szoba marad, melyben zöld csíkok futottak. Egy hang hallatszódott:
- Derem parancsnok! Ön meghalt. Rem, Trok és Zemer tizedesek szintén halottak!
A földön elterült négy ember zavartan pislogott.
- Nincs mentségük arra, amit tettek. Elfelejtették a legfontosabb szabályt. Nem állunk meg, míg a terület nincs biztosítva. Nem emlékeznek? Mire vártak? Keljenek fel. Egy orvosi csapat bemegy, hogy megvizsgálja magukat, bár ez nem lenne szükséges, hogy ha életben maradtak volna. Halálraítéltek lettek! Két óra múlva jelentést tesznek az elmúlt 2 hét eseményeiről. Holo-program vége.
Halálraítéltek (1.rész)
2007.10.19. 23:13 | f_GreGor | Szólj hozzá!
Címkék: történet sci fi halálraítéltek
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://fgregor-rovidek.blog.hu/api/trackback/id/tr46201718
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
